Világ (22 Oldal)

154849
Zelenszkij és Macron Mirage vadászgépek Ukrajnának való átadásának lehetőségéről tárgyaltak
Volodimir Zelenszkij találkozott Emmanuel Macron francia elnökkel. Az államfő elmondása szerint megvitatták Ukrajna légiflottájának további Mirage vadászgépekkel való bővítésének lehetőségét.
20:10 Június 25, 2025
Politika 670 1 хвилина
137940
A NATO rekordméretű támogatást ígért Ukrajnának
Az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás idén meghaladhatja a tavalyi rekordot jelentő 50 milliárd dollárt – jelentette ki szerdán Mark Rutte NATO-főtitkár a hágai szövetségi csúcstalálkozón elmondott záróbeszédében.
20:00 Június 25, 2025
Politika 665 1 хвилина
154943
Trump szerint az ukrajnai háború kikerült az ellenőrzés alól – Bloomberg
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke szerdán a NATO-tagállamok zártkörű találkozóján kijelentette, hogy az ukrajnai háború körüli helyzet „teljesen kicsúszott az irányítás alól”.
19:50 Június 25, 2025
Politika 661 1 хвилина
154928
Trump szerint évtizedekre visszavetette az iráni nukleáris programot az amerikai támadás
Az amerikai beavatkozás az iráni nukleáris programot évtizedekre vetette vissza, „nem engedhetjük meg”, hogy Irán atomfegyverrel rendelkezzen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Hágában szerdán.
19:36 Június 25, 2025
Politika 344 1 хвилина
154950
Rutte: Ukrajna NATO-csatlakozása visszafordíthatatlan, de nem lesz része a békemegállapodásnak
Ukrajna NATO-csatlakozása visszafordíthatatlan folyamat, azonban nem szabad az orosz–ukrán háborút lezáró esetleges békemegállapodásához kötni – jelentette ki Mark Rutte.
19:20 Június 25, 2025
Politika 624 1 хвилина
154946
Zelenszkij és Trump találkozott a hágai NATO-csúcson
Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök szerdán találkozott a hágai NATO-csúcs margóján.
17:36 Június 25, 2025
Politika 1164 1 хвилина
154883
Trump megerősítette a Zelenszkijjel való találkozóját
Donald Trump „nagyszerű fickónak” nevezte Volodimir Zelenszkijt, és azt helyezte kilátásba, hogy a beszélgetésük témája az ukrajnai háború lesz.
16:18 Június 25, 2025
Politika 415 1 хвилина
154908
Belgrád leállította az összes lőszer kivitelét
Aleksandar Vucic szerb elnök határozott lépésre szánta el magát: Belgrád leállította az összes lőszer kivitelét, így Izrael sem jut több szállítmányhoz. A hivatalos álláspont szerint a teljes készlet mostantól kizárólag a szerb hadsereg rendelkezé...
16:03 Június 25, 2025
Politika 829 1 хвилина
153497
A NATO-csúcstalálkozó napirendjén szerepel Ukrajna támogatása és a tartós béke kérdése – Rutte
A hágai NATO-csúcstalálkozón megvitatják Ukrajna támogatásának, valamint az erős és tartós béke elérésének kérdését – jelentette ki szerdán Mark Rutte, a NATO főtitkára a szövetség csúcstalálkozója előtti sajtótájékoztatón.
13:33 Június 25, 2025
Politika 526 1 хвилина
154861
Nagy-Britannia F–35A vadászgépekkel csatlakozik a NATO nukleáris missziójához
A brit kormány legalább tizenkét F–35A típusú vadászgép megvásárlása mellett döntött – közölte szerdán a Downing Street.
13:10 Június 25, 2025
Politika 866 1 хвилина
207764
Erős földrengés rázta meg a perui fővárost
A perui fővárost, Limát és környékét megrázó 6,1-es erősségű földrengés egy embert megölt és 36-ot megsebesített, földcsuszamlásokat okozott, valamint egészségügyi és oktatási létesítményeket rongált meg – vált ismertté hétfőn a perui nemzeti vész...
14:04 Június 16, 2025
Események 400 1 хвилина
207752
Kulcsfontosságú orosz dróngyárat bombáztak le Tatárföldön
Ukrajna vasárnap dróntámadást hajtott végre egy orosz dróngyár ellen a Tatárföldön található Jelabuga városban, amely körülbelül 1000 kilométerre található az ukrán határtól.
13:26 Június 16, 2025
Események 944 1 хвилина
207738
Vízipisztollyal és transzparensekkel tiltakoztak a spanyolok a turisták özöne ellen
Egyre több helyen tüntetnek a tömegturizmus ellen spanyol, portugál és olasz nagyvárosokban. A tiltakozás Barcelonából indult, mostanra több városban is fellázadt a lakosok egy része a turisták ellen.
12:42 Június 16, 2025
Események 449 1 хвилина
207734
Több mint ötezer észak-koreai katona esett el a kurszki csatákban
Oroszország kurszki régiójába küldött észak-koreai katonák mintegy fele valószínűsíthető, hogy meghalt, megsebesült vagy eltűnt – írja az Ukrajinszka Pravda.
11:03 Június 16, 2025
Események 626 1 хвилина
207730
Összetört egy Swarovski kristályokkal borított széket egy turista Olaszországban
A veronai Palazzo Maffei múzeumban történt, hogy két turista Nicola Bolla Van Gogh széke című alkotásával akart fotózkodni, majd amikor a páros férfitagja ráült a műalkotásra, az összeroskadt. A rongáló azelőtt elmenekült a múzeumból, hogy a szemé...
10:40 Június 16, 2025
Események 1240 1 хвилина
207725
Iráni rakétazápor zúdult Tel-Avivra és Haifára, többen meghaltak és megsebesültek
Irán hétfő hajnalban rakétákkal támadta Izrael több pontját, köztük Tel-Avivot és Haifát, a támadásokban legalább négyen meghaltak, több tucatnyian megsebesültek.
10:25 Június 16, 2025
Események 562 1 хвилина
207720
Kémnek néztek és őrizetbe vettek egy magyar túramotorost Iránban
Kémkedéssel gyanúsították, őrizetbe vették, majd kitiltották Iránból Gáti Csabát, a győri motorost, aki nyaralni indult, ám rémálomszerű élménnyel tért haza.
10:06 Június 16, 2025
Események 507 1 хвилина
207704
Parajdi katasztrófa: Magyarországot is érinteni fogja a Maros sószennyezettsége
A parajdi sóbányánál történt katasztrófa következtében tovább emelkedett a Kis-Küküllő sótartalma az erdélyi Balázsfalva térségében, emellett a Nagy-Küküllő mihálcfalvi, valamint a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb sókonc...
09:27 Június 16, 2025
Események 441 1 хвилина
207717
Izraeli légicsapás érte az iráni síita muzulmánok legszentebb helyét
Robbanások hallatszottak vasárnap az Irán észak-keleti részén fekvő Meshedben – jelentette a Fars iráni hírügynökség.
08:50 Június 16, 2025
Események 441 1 хвилина
207709
Irán: az izraeli támadásokban már több mint 220 ember vesztette életét
Az izraeli offenzíva kezdete óta legalább 224 halálos áldozatot és 1277 sebesültet tartanak nyilván Iránban a támadások következtében – közölte az iráni egészségügyi minisztérium egyik szóvivője az X platformon.
08:09 Június 16, 2025
Események 399 1 хвилина
243448
A NAÜ vezetője Ukrajnába látogat az oroszok a Zaporizzsjai Atomerőműhöz kapcsolódó elektromos vezeték építése miatt
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben Kijevbe látogat, miután arról érkeztek hírek, hogy orosz csapatok elektromos vezetékeket építenek a Zaporizzsjai Atomerőmű és a város elektromos ...
08:30 Május 30, 2025
Közélet 1073 1 хвилина
243427
Moszkva mindenáron meg akarja állítani a népességfogyást: családbarát intézkedések és hajmeresztő ötletek
Oroszország történelmi léptékű demográfiai válságba süllyedt, amelyre a Kreml egyre radikálisabb és a magánszférát is sértő eszközökkel próbál választ adni. A születések száma kétszáz éve nem volt ilyen alacsony, a részletes adatok nyilvánosságát ...
20:08 Május 29, 2025
Közélet 626 1 хвилина
243432
Trump a belga trónörököst is hazapratálná a Harvardról
Elisabeth belga hercegnő jövője is bizonytalanná vált az amerikai egyetemek külföldi diákokat érintő tilalma miatt.
15:20 Május 29, 2025
Közélet 629 1 хвилина
243438
USA: nem kapnak mostantól vízumot, akik amerikaiakat cenzúráznak
Vízumkorlátozásokat vezet be az Egyesült Államok azokkal a külföldiekkel szemben, akik „bűnrészesek” amerikaiak közösségimédia-bejegyzéseinek „cenzúrázásában” – jelentette be szerdán Marco Rubio amerikai külügyminiszter, írja az MTI.
14:11 Május 29, 2025
Közélet 520 1 хвилина
243435
Engedélyezték a medvehús fogyasztását Szlovákiában, a döntés komoly felháborodást váltott ki
Jóváhagyta a szlovák kormány a barna medvék húsának fogyasztását. A döntés célja, hogy az engedélyezett kilövések után ne vesszen kárba az állatok húsa. Az intézkedés komoly felháborodást váltott ki. A természetvédők szerint a rendelet súlyosan sé...
13:31 Május 29, 2025
Közélet 808 1 хвилина
243455
Béketárgyalásokat és tűzszünetet kért XIV. Leó pápa Ukrajnában és a Gázai övezetben
A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa, aki tűzszünetet, a humanitárius jog betartását és a túszok szabadon engedését kérte a Gázai övezetben is a Szent Péter téren tartott szerdai általános audienc...
12:44 Május 29, 2025
Közélet 924 1 хвилина
243229
WSJ: az USA-ban megnőtt a füzetek iránti kereslet – a tanárok megpróbálják rávenni a diákokat, hogy hagyják abba a ChatGPT-ből való másolást
Az Egyesült Államokban az utóbbi időben megnőtt a hagyományos papír alapú vizsgafüzetek eladása.
22:05 Május 28, 2025
Közélet 1087 1 хвилина
243320
Elfolyt a magzatvize, de folytatta a műsort az amerikai hírolvasó
Egy három órán át tartó hírműsor vezetője volt Olivia Jaquith, még az után is, hogy az adás közben elfolyt a magzatvize, és megkezdődtek az összehúzódások.
17:57 Május 28, 2025
Közélet 813 1 хвилина
243332
Franciaország a halálba segítés legalizálására készül
Első olvasatban elfogadták az eutanázia engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot.
16:43 Május 28, 2025
Közélet 1152 1 хвилина
243343
Belgium lopja a hollandok szelét
A Whiffle nevű holland meteorológiai előrejelző szolgálat szerint Belgium az Északi-tengeren telepített szélerőműveivel szelet lop a szomszédos országok, köztük Hollandia szélturbináitól – közölte a The Brussels Times című, angol nyelvű belga hírp...
15:24 Május 28, 2025
Közélet 1019 1 хвилина
59557
Nagy bajban a Deutsche Bahn, privatizálják a családi ezüstöt
A vártnál hamarabb lezárulhat az európai logisztika óriásfúziója. Azonban hiába adja el logisztikai cégét a Deutsche Bahn, adóssága továbbra is óriási marad.
22:11 Április 21, 2025
Gazdaság 1990 1 хвилина
59554
Európa lecsavarodna az amerikai fizetési forgalomról, Oroszország amputálása óvó jel volt
A fizikai háború, Oroszország leválasztása az amerikai kontroll alatt álló fizetési forgalomról nem szólaltatott meg riadócsengőket az Európai Unióban.
21:51 Április 21, 2025
Gazdaság 917 1 хвилина
59550
Mi lesz az amerikaiakkal, ha elfogy a botox?
A gyógyszerpiacot eddig elkerülte a vámháború, de Trump elnök már közölte, hogy hamarosan ezen a területen is lépni fog. Az Írországban gyártott botox és a szintén európai Galderma máris súlyos árfolyamveszteségeket szenvedett el.
18:27 Április 21, 2025
Gazdaság 996 1 хвилина
59547
Jelenleg 368 ezer ukrán menekült él Csehországban
Csehországban jelenleg 368 ezer ukrajnai menekült él ideiglenes védelmi státusszal – közölte a cseh belügyminisztérium pénteken Prágában.
11:16 Április 21, 2025
Gazdaság 881 1 хвилина
59535
Összefogtak az európai óriáscégek, hogy végleg kiszorítsák a kontinensről Muskot
Négy nagy európai szolgáltató, az Ionity, a Fastned, az Atlante és az Electra áprilisban létrehozta a Spark Alliance nevű együttműködést. A 25 országban több mint 11 ezer töltőpontot működtető cégek egyszerűbbé tennék a hozzáférést, az árak azonba...
18:17 Április 20, 2025
Gazdaság 978 1 хвилина
59532
A Tesla elhalasztja a megfizethető Model Y piacra dobását
A Tesla régóta dédelgetett tervei között szerepel egy megfizethető autó bevezetése a legkelendőbb elektromos SUV-jának, a Model Y Egyesült Államokban gyártott, lecsupaszított változata, de a gyártás beindítása késik – mondta a Reutersnek három, az...
16:30 Április 20, 2025
Gazdaság 1127 1 хвилина
59473
Jelentősen drágul a velencei turistajegy
Velence legfőbb nevezetességeinél a turistáknak 5 eurós belépődíjat kell fizetniük, amelynek célja a látogatók számának mérséklése.
21:14 Április 19, 2025
Gazdaság 999 1 хвилина
59491
Vasutakkal versenyez egymással Kína és Európa a balkáni befolyásért
Kína és Európa között különös verseny zajlik a balkáni befolyásért: ebben fontos szerepet játszanak a nagy vasúti projektek.
22:30 Április 18, 2025
Gazdaság 751 1 хвилина
59476
Kína az EU-val együttműködve erősítené az ipari ellátási láncok stabilitását
Kína kész együttműködni az Európai Unióval a globális ipari és ellátási láncok stabilitásának fenntartása érdekében a párbeszéd és a kommunikáció erősítése révén – közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.
18:53 Április 18, 2025
Gazdaság 1041 1 хвилина
48123
India kiszorítja Oroszországot a fegyverpiacról – Reuters
India azt tervezi, hogy fegyvereket kínál azoknak az országoknak, amelyek hosszú ideig orosz haditechnikát vásároltak. Az egyik fordulópontot Oroszország 2022. februári ukrajnai inváziója jelentette.
21:32 Április 17, 2025
Gazdaság 1072 1 хвилина
15851
Most az orosz birkózók bojkottálják a párizsi olimpiát
Az orosz szövetség szombaton közölte, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által támasztott „sportszerűtlen” követelmények miatt bojkottálja az idei ötkarikás játékokat.
15:43 Július 7, 2024
Sport 2131 1 хвилина
15861
A török szurkolók miatt: nem közvetítették az esti holland–török meccset az osztrák vasúttársaság kijelzőin
Miután több török szurkoló botrányosan viselkedett a bécsi főpályaudvaron és környékén a keddi Ausztria–Törökország Európa-bajnoki nyolcaddöntő idején, az osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) úgy döntött, nem jeleníti meg a járatközlő monitorokon a ...
14:54 Július 7, 2024
Sport 1588 1 хвилина
15842
Meghalt egy kerékpáros az osztrák körversenyen
Halálos baleset árnyékolta be a szombati királyetapot az osztrák kerékpáros körversenyen: a 25 éves norvég versenyző, André Drege bukott és életét vesztette.
09:28 Július 7, 2024
Sport 1729 1 хвилина
15856
Húsz éve nem látott holland bravúr, elődöntőt ért a drámai törökverés
A 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság negyedik negyeddöntőjében Törökország 2-1-es vereséget szenvedett Hollandiától Berlinben, így Ronald Koeman együttese játszik Anglia ellen a legjobb négy között.
00:17 Július 7, 2024
Sport 2278 1 хвилина
15846
Anglia 11-esekkel a négy között, Svájc veretlenül búcsúzott az Eb-től
A svájciak közel álltak hozzá, hogy a címvédő után a legutóbbi döntőst is búcsúztassák, de ezúttal sem sikerült nagy világversenyen a legjobb négy közé jutniuk.
21:59 Július 6, 2024
Sport 1990 1 хвилина
15830
Nacionalista gesztus miatt két meccsre eltiltották Merih Demiralt a játéktól
Az UEFA bejelentette, hogy kétmeccses eltiltással sújtja Merih Demiralt török ​​játékost a 2024-es Európa-bajnokság vitatott ünneplése és az ebből fakadó diplomáciai viszály után.
21:22 Július 6, 2024
Sport 1567 1 хвилина
15827
Tizenegyesekkel a franciák jutottak az elődöntőbe
A portugál Joao Felix egyedüliként hibázott a párbajban, így a franciák jutottak az elődöntőbe.
01:07 Július 6, 2024
Sport 1722 1 хвилина
15820
Drámai végjátékban búcsúzott a foci-Eb-től a házigazda német válogatott
A várt óriási csatát és végül hihetetlen drámát hozott a németországi foci-Eb negyeddöntőinek legnagyobb rangadója, amelynek végén Spanyolország a hosszabbítás hajrájában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a házigazda németeket, és bejutott az elődön...
22:07 Július 5, 2024
Sport 1448 1 хвилина
15813
Becsületrendet kaptak a grúz válogatott tagjai
A georgiai labdarúgó-válogatott nem kis meglepetésre tudott továbbjutni a csoportkörből. Bár a foci-Eb véget ért a grúz focisták számára, a hatalmas prémiumuk mellé most állami elismerést is bezsebelhettek.
16:06 Július 5, 2024
Sport 1991 1 хвилина
15800
Marad Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
Marco Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
10:02 Július 4, 2024
Sport 1964 1 хвилина
3520
Megfejthették az egyiptomi piramisok építésének egyik nagy titkát
A vizsgálatok alapján teljesen másként nézett ki a gízai piramisok építése idején a táj, mint most.
22:33 Szeptember 3, 2022
Történelem 4438 1 хвилина
3517
Félmillió éve élt elefánt óriási agyarára bukkantak Izraelben
Félmillió éve élt elefánt 2,5 méteres agyarára bukkantak Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
21:09 Szeptember 2, 2022
Történelem 4616 1 хвилина
3514
13 ezer éves katasztrófa hátborzongató történetét meséli el a „Keselyűkő”
Az Edinburgh-i Egyetem által vezetett kutatócsoport a közelmúltban fejezte be egy ősi, 13 000 éves táblára írt rejtélyes szimbólumok fordítását. A mai Törökország területén fellelt „Keselyűkő” néven ismert tábla katasztrofális hatásokat előidéző b...
19:11 Szeptember 1, 2022
Történelem 2876 1 хвилина
3508
Magyar hadifoglyokkal építtették a világ legcukibb szellemtemplomát
Józsa Antal kutatásai szerint az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének valamivel több mint kétmillió tagja sínylődött valamelyik orosz hadifogolytáborban az első világháború ideje alatt. A Duna menti birodalom területén eközben csaknem egymillió o...
22:26 Augusztus 31, 2022
Történelem 2861 1 хвилина
3489
Egy portugál kertben van a legnagyobb európai dinoszaurusz maradványa
A kutatók szerint a maradványból származó gégecső és bordák alapján a brachioszaurida faj 25 méter hosszú és 12 méter magas lehetett.
21:30 Augusztus 29, 2022
Történelem 4420 1 хвилина
3482
Több száz éves hajóroncsokat találtak, XIV. Lajos flottájához tartoztak
XIV. Lajos francia király idején elsüllyedt hajóroncsokat azonosítottak Franciaország északnyugati partvidéke mentén. A roncsokban talált használati tárgyak a fedélzeten zajló életbe engedhetnek bepillantást.
21:49 Augusztus 28, 2022
Történelem 3953 1 хвилина
3473
A szárazság miatt a spanyol Stonehenge is előbukkant
A spanyol Stonehenge, a Guadalperal Dolmen a híres brit emlékműnél 2000 évvel idősebb, 150 kőből álló őskori kör újból láthatóvá vált a szárazság miatt.
22:26 Augusztus 27, 2022
Történelem 4271 1 хвилина
3470
Kiszáradóban egy texasi folyó, 110 millió éves dinoszaurusz-lábnyom került a felszínre
A Paluxy-folyó vizének visszahúzódása miatt egy Acrocanthosaurus lábnyoma került a felszínre.
22:02 Augusztus 25, 2022
Történelem 6835 1 хвилина
3462
Egy mozaikdarab adhatja meg a választ, hogy hol született Szent Péter
Egy nemrég talált templomi mozaikdarab választ adhat az apostol szülőhelye körüli kérdésekre.
21:46 Augusztus 24, 2022
Történelem 5198 1 хвилина
3442
Megtalálhatták a Rettegett Iván elveszett könyvtárába vezető titkos alagutat
A terror uralkodójának tartott IV. Iván titkos föld alatti könyvtárát 439 éve keresik. Egy orosz kutatócsoport most úgy véli, tudja, hol lehet a 10 milliárd amerikai dollárra becsült Liberija.
22:33 Augusztus 21, 2022
Történelem 3785 1 хвилина
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei